Joel a szoftverről szoftvermenedzsment egyszerűen

Joel lapja

Gerilla magyar fordítások

Hivatalos fordítások

Stratégia a színfalak mögött IV: A bloatware és a 80/20-as mítosz

Írta: Joel Spolsky (2001. márc. 23.)
Fordította: Berta Krisztián (2004. nov. 15.)
Lektorálta: Nagy Balázs (2004. nov. 16.)
Az eredeti cikk

Az Excel 5.0, a Microsoft vezető táblázatkezelő programja 1993-ban jelent meg. Nagy volt, jó értelemben: 15 megabájtot foglalt el a merevlemezen. Akkoriban még mindenki emlékezett az első 20 MB-os winchesterére (1985 körül), úgyhogy a 15 megabájt elég sokak tűnt.

Amikor az Excel 2000 kijött, 146 megát evett: ez majdnem tízszeres növekedés. A gondatlan microsoftos programozók tehetnek róla, nem?

Nem.

Fogadjunk, most arra gondoltok, ez a Joel megint valami bloatware-nyöszörgős cikket fog írni. Brühühü, ez a cucc de föl lett duzzasztva, jajj, de sajnálom, a karcsú edlin meg a vi annyira sokkal jobb volt, mint a Word, az Emacs, meg a többi.

Ha-ha! Jól átvertelek titeket. Nem fogok ilyet írni, mert nem lenne igaz.

1993-ban, az akkori árakon számolva a Microsoft Excel 5.0 kb. 36 dollárnyi merevlemezt foglalt el.

2000-ben, 2000-es árakon számolva az Excel 2000 1 dollár 3 cent értékű winchestert igényel.

(Beleszámítottan az inflációt, az árakat meg innen vettem.)

Tulajdonképpen az Excel kisebb lett!

Mi is ez a bloatware? A Zsargon Fájl fölényesen úgy határozza meg, hogy: „Olyan szoftver, amely bár minimális funkciókat lát el, aránytalanul sok erőforrást (lemezterületet, memóriát) használ fel. Különösen alkalmazások és operációs rendszerek frissítése esetén használatos. A kifejezés nagyon is gyakori a Windows/NT-világban. Akárcsak az okozója.”

Szerintem a szerzők szimplán utálják a Windowst. Több, mint egy évtizede nem fogytam ki a memóriából, gyakorlatilag amióta megjelent a virtuális memória a Windows 386-ban, 1989-ben. A winchesterterület 0,71 cent megabájtonként és nyeletlen baltaként süllyed tovább.

Talán Linus Åkerlund meg tudja magyarázni. A weboldalán ezt írja: „A felfújt programok használatának az a hátránya, hogy mindenképpen be kell tölteni a memóriába a nagy programot, még akkor is, ha csak valami egyszerű dolgot akarunk csinálni vele. Felzabálja az összes memóriát… nem tudjuk hatékonyan használni a rendszert. Kevésbé tűnik hatékonynak a rendszerünk, mint valójában, teljesen feleslegesen.”

Szóval felzabálja az összes memóriát. Hát persze! Igazából persze nem. Gyakorlatilag a Windows 1.0 megjelenése, 1987 óta az oprendszer csak a használt lapokat tölti be. Ha 15 MB-os futtatható állományunk 2 MB-nyi lapot foglal el, akkor csak ezt a 2 MB-ot fogja beolvasni a rendszer a lemezről a RAM-ba. Korszerű Windows-változat esetén az OS magától újrarendezi a lapokat a lemezen, hogy folyamatosak legyenek, így a program még gyorsabban indul legközelebb.

És azt szerintem senki sem tagadhatja, hogy a mai alulárazott erőműveken a nagy programok is gyorsabban indulnak, mint bármely kis program tette azt akár öt éve. Akkor meg mi a baj?

RA Downes bizonyítékot is szolgáltat. Valószínűleg hosszú órákat töltött egy kis egy megabájtos Microsoft-eszköz boncolgatásával. (Ez 3,15 centnyi háttértárnak felel meg a cikk írásakor.) Véleménye szerint a program 95%-kal kisebb kéne, hogy legyen. Az a vicces, hogy a felboncolt segédprogram a RegClean, amiről valószínűleg még az olvasók egyike sem hallott. Ez a kis program végignézi a rendszerleíró adatbázist és törli a használaton kívüli bejegyzéseket. Csak a nagyon elhivatott mániákusok foglalkoznak azzal, hogy a registry felesleges részeit takarítgassák. Kezdem gyanítani, hogy a bloatware-félelem nem is annyira szoftver-, mint inkább mentális probléma.

Valójában számtalan remek oka van a programok növekedésének. Először is, ha a programozót nem érdekli, mekkora a kód, előbb tudja szállítani azt. És ez több funkciót jelent, ami megkönnyíti az életünket (ha használjuk), de legalább is általában nem árt (ha nem használjuk). Ha a szoftverszállító két hónapig tekergeti a kódot, hogy az 50%-kal kisebb legyen, a nálunk megjelenő előny észrevehetetlen. Ha mindig tele van a merevlemezünk, akkor ráfér még egy Duran-Duran MP3. De az időbeli veszteség igenis észrevehető. És még komolyabb a veszteség a szoftverháznak, amely két hónappal később kezd kasszírozni az eladásokból.

Sok programozót elcsábít a 80/20-as szabály. Teljesen logikusnak tűnik: az emberek 80%-a a funkciók 20%-át használja. Ezek alapján könnyen hihetjük, hogy elég lesz a 20% megvalósításán dolgozni, azzal még mindig 80%-os bevételt érhetünk el.

Sajnos nem mindig ugyanarról a 20%-ról van szó. Mindenki különböző részhalmazt használ a szoftverek által kínált funkciók közül. Az elmúlt tíz évben több tucat olyan cégről hallottam, amelyek – nyilván nem tanulva egymás hibáiból – megpróbáltak ilyen lesoványított, 20%-os szövegszerkesztőket a piacra dobni. Ez a történet azóta tart, amióta a PC-k megjelentek. Általában a cég ad egy próbapéldányt egy újságírónak, véleményezésre. Az újságíró pedig előveszi a szövegszerkesztőt és abba írja a cikket. És mivel komoly előírások vannak arra vonatkozólag, hogy hány szót írhat le, vagy mennyit kell írnia, össze szeretné számolni azokat. De persze nem találja, mert a szavak összeszámolása a senki által sem használt 80%-ba tartozik. Így az újságíró végül olyan cikket ír, melyben egyszerre próbálja bizonygatni, hogy a bloatware rossz, a lite programok jók és ez a cucc meg használhatatlan, mert nem lehet benne összeszámolni a szavakat. Ha csak akár 1-1 dollárt kereshetnék minden egyes ilyen történeten, nem állnék rosszul.

Amikor valaki elkezdi reklámozni a „lite” terméket és azt mondja, csak 1 MB, a felhasználók először örülnek. Aztán megkérdezik, benne van-e az ő létfontosságú funkciójuk. És ha nincs, akkor nem veszik meg a terméket.

Zárszó: Akinek a 80/20 a stratégiája, bajosan ad majd el szoftvert. Ez a tényállás. Ez a stratégia legalább annyi idős, mint a szoftveripar maga és sosem jön be, ám mégis meglepő, hogy a gyorsan növekvő cégek vezetői mégis mennyire hisznek benne.

Jamie Zawinski mondta ezt ki a legjobban, amikor a Netscape eredeti verziójáról adott interjút, amely felforgatta a világot: „A Mozilla [Netscape 1.0] nem azért nagy, mert haszontalan szarral van tele. A Mozilla azért nagy, mert az igényeitek nagyok. És az igényeitek azért nagyok, mert az Internet nagy. Számtalan kis böngészőből válogathatunk, amelyek történetesen szinte semmi hasznosra sem képesek. De a Mozillát nem azzal a céllal írtuk, hogy a tökéletesség koronájának ékköve legyen.”