Joel a szoftverről szoftvermenedzsment egyszerűen

Joel lapja

Gerilla magyar fordítások

Hivatalos fordítások

A Big Mac és a Mezítelen Séf (The Naked Chef)

Írta: Joel Spolsky (2001. január 18.)
Fordította: Tóth József
Lektorálta: Gyuris Krisztián, Verók István (2003. január 21.)
Az eredeti cikk

Mai kérdésünk: miért van az, hogy a legrosszabb minőségű munkák a világ legnagyobb IT-tanácsadó cégeitől származnak?

Miért van az, hogy a szép reményekkel induló tanácsadó cégek egy sor látványos sikersztori és csillagászati növekedés után igen gyorsan középszerűségbe süllyednek?

E töprengés után már csak egy ugrás volt a kérdés, hogy a Fog Creek Software (a cégem) számára milyen növekedési stratégia lenne megfelelő. A legtöbb tanulsággal pedig a McDonald's tudott szolgálni. Igen, a rettentő hamburgerlánc.

A Big Mac sikerének titka az, hogy bár nem túl jó, viszont minden egyes példány éppen azonos mértékben és módon nem túl jó. Ha az ember nem bánja a nem-túl-jóságot, akkor a következő alkalommal is abszolút bizalommal rendelhet Big Mac-et, nem fog csalódni.

A Big Mac másik titka az, hogy az „idióta” és a „debil” fokozatok közötti IQ (hogy a pontos technicus terminusokkal éljünk) is elegendő a világ bármely más Big Macjéhez hasonló egyen-Big Mac előállításához. Ez azért van, mert a McDonald's valódi titkos hozzávalója a minden franchise-partnert kötelező, a Big Mac előállítási folyamatának minden lépését lenyűgöző részletességgel taglaló, tekintélyes méretű üzemeltetési útmutató. Ha egy Big Mac szendvics az alaszkai Anchorage-ben 37 másodpercig sül, akkor Szingapúrban is 37 másodpercig fog sülni – nem 36 és nem is 38 másodpercig. A Big Mac előállításához csupán pár nyamvadt szabályt kell követni.

A szabályokat persze viszonylag intelligens emberek fektették le (a McDonald's Hamburger egyetemén), így azok sem az agyilag kevésbé eleresztettek, sem a szuperagyak számára nem jelentenek gondot. A szabályok egyébként még biztonsági óvintézkedésre is kitérnek - a túl sokáig olajban maradó krumplira például csengetéssel hívatják fel a figyelmet – így nem kevés emberi gyarlóságot is ellensúlyozni képesek. Stopperek és időzítők találhatók mindenütt. A takarítót is külön rendszer készteti, hogy félóránként ellenőrizze, megfelelően tiszták-e a mellékhelyiségek. (Megjegyzés: nem azok.)

A rendszer alapvetően feltételezi, hogy mindenki követhet el hibákat, de a kimenetként jelentkező hamburgerek attól még – hogy is mondjam – „konzisztensek” lesznek, és a vevő is biztosan megkapja az extra krumplira vonatkozó menetrendszerű kérdést.

Csupán a móka kedvéért: hasonlítsunk össze egy szabálysereget pontosan követő, az ételekről nem sok elképzeléssel bíró McDonald's-munkást, és a Pucér Szakács név alatt tevékenykedő jóképű brit zsenit, Jamie Olivert! (Ha e ponton a tisztelt olvasót erős késztetést érez, hogy a linket követve inkább A pucér szakács bazsalikomos ajóka-saláta (és más hasonlók) készítését taglaló, MTV-szerűen megkomponált klippjeiben gyönyörködjön, akkor áldásom rá. Egészségére!) Ha már itt tartunk, a McDonald's és egy igazi gourmet séf összehasonlítása nyilván abszurdum, de egy pillanat türelmet kérek, mert tanulságos lesz.

A pucér szakács éppenséggel semmilyen Üzemeltetési útmutatót nem követ. Egyáltalán semmit nem mér le. Főzése közben csak hozzávalók őrült táncát, alig követhető ide-oda suhanását látjuk. „Épp csak hozzáadunk egy kis extra rozmaringot, ebből semmi baj nem lehet, és jó alaposan megrázzuk” – mondja. „Most szépen összezúzzuk. Nagyszerű. És most dobjunk bele egy kis ilyet is, jusson azért mindenhova.” (Igen, valóban úgy tűnik, mintha éppencsak mindenhová dobálna bele egy kicsit. Ha bezzeg én próbálnám dobálgatni, akkor tuti, hogy nem sikerülne.) Alig 14 másodperc alatt előállít egy teljes ínyencvacsorát párolt, hasított, illatos fűszerekkel töltött tengeri sügérből, gombás burgonyaágyon, salsa verde-szósszal. Nyamm.

A pucér szakács ételei magától értetődően jobbak a McDonald's-nál. Még ha ostobának is tűnik a kérdés, érdemes elmerengeni a miérten. Nem is annyira ostoba kérdés. Miért nem képes egy kimeríthetetlen erőforrásokra támaszkodó, óriási léptékű cég, a legjobb ételmérnökök és a mérhetetlen készpénzállomány együttese egy normális ebédet összehozni?

Tegyük fel, hogy A pucér szakács egy nap elunja a „képernyő-akrobataságot” és éttermet nyit. Mivel ő egy zseniális séf, eszméletlenül jó étkekkel tudna szolgálni, a vendégek persze tolonganának, a hely pedig megrázóan sok profitot termelne.

Egy megrázóan sok profitot termelő étterem élén állva az ember gyorsan rádöbben, hogy még ha minden este telt ház is van, és 19 dollár az előétel és 3.95 a kóla, akkor is van egy természetes profitplafon. Egyetlen séf ugyanis csak bizonyos mennyiségű ételt képes elkészíteni. Ezért aztán még egy séfet kell felvenni, és esetleg (talán más városokban) további éttermeket kell nyitni.

És ekkor rögtön egy új probléma üti fel fejét: az, amit a műszaki területeken a skálázhatóság problémája néven emlegetünk. Az étteremmásolat készítésekor dönteni kell: vagy egy másik, hasonlóan tehetséges séfet kell felvenni (aki aztán valószínűleg elvárja és kiharcolja magának az általa behozott profittöbblet nagy részét, ezért aztán minek az egész), vagy egy fiatalabb, kevésbé jót, amit viszont a vendégek hamar kitapasztalnak és elkerülik az étteremmásolatot.

A skálázhatósági probléma legelterjedtebb megoldása az olcsó, hozzá nem értő séfek felbérelése és „el nem szúrható” pontos előírásokkal ellátása. Csak a szabályokat kell követni, és a bátortalan jelöltből máris igazi ínyesmester válik!

Egy gond: az egész nem fog hajszálpontosan működni. Egy jó séf sokmillió improvizatív dolgot is csinál. A jó séf az őstermelői piacon megpillant néhány ínycsiklandó mangót és a nap halsültje mellé összedob egy mangó-cilantro salsát. A jó séf képes egy átmeneti burgonyahiányt a helyben kitalált taro-szeletkéivel áthidalni. A betanított biorobotséf minden külső körülmény tökéletes megléte esetén képes lehet az adott ételek utasításokat követő előállítására, de igazi tehetség és jó képességek híján sosem fog tudni rögtönözni. A McDonald'snél többek között ezért nem látni sohasem jikamát.

A McDonald's igényei egy egészen pontosan adott fajtájú burgonyára szólnak, ezt az egész világon termesztik, és óriási előredarabolt adagokban lefagyasztják, a szűkebb időszakokat is így vészelik át. Az előrefeldolgozás és -fagyasztás miatt a hasábburgonya nem annyira jó, mint lehetne, de legalább konzisztens és a séffel szemben semmilyen követelményt nem támaszt. A McDonald's végeredményben többszáz dologgal is bebiztosítja a termékei állandó minőségét, bármilyen képességű személyzet is kerüljön a konyhába, még ha az egyenminőség „egy kissé” lejjebb kerül is.

Részösszegzésképpen:

1. Bizonyos dolgok igazán sikeres műveléséhez tehetség kell.
2. A tehetség nehezen skálázható.
3. A tehetség skálázásának egyik elterjedt módszere az, hogy a tehetségesek szabályokat készítenek a tehetségtelenebbek számára.
4. Az eredményül kapott termék igen rossz minőségű.

Az IT-tanácsadásban pedig pontosan ugyanez tapasztalható. Hányszor hallottuk már a következő történetet?

Mike elégedetlen volt. Óriási IT-szakértő céget fogadott fel A Rendszer megalkotására. A fizetett IT-szakértők nem értettek igazán hozzá, állandóan csak „A Módszertan”-t emlegették, és több millió dollárt felemésztve végül semmit sem hoztak létre.

Nagy szerencséjére Mike rátalált egy ifjonc, valóban okos és tehetségben sem szűkölködő programozóra. Az ifjonc programozó egyetlen nap alatt 20 dollárért és egy pizzáért megalkotta az egész rendszert. Mike-kal madarat lehetett volna fogatni. Minden barátjának melegen ajánlotta az ifjú programozót.

Ifjonc programozónk elkezdte kazalba rakni a pénzét. Hamarosan az elvégezhetőnél több munkája akadt, ezért segítőket kezdett keresni. A jó képességű munkatársak túl magas részvényopció-igényekkel jöttek, ezért aztán még magánál is fiatalabb, frissdiplomás programozókat vett fel és egy 6 hetes intenzív képzéssel „szintre hozta” őket.

A „szintre hozás” eredménye persze nem egyenletes szint lett, ezért aztán ifjonc programozónk nekiállt egységes eredményeket megcélzó különféle szabályokat és folyamatokat lefektetni. Az évek során a szabályzat egyre nőtt és nőtt. Hamarosan elérte a hatkötetes álomhatárt és felvette A Módszertan nevet.

Pártucat év múlván ifjonc programozónkat már egy Irgalmatlanul Inkompetens IT-tanácsadó szerepében látjuk viszont, akinek egy nagy M-mel írandó Módszertana és sok-sok, a Módszertant vakon követni hajlamos alkalmazottja van. A vak szabálykövetés még az eredménytelenségek ellenére is megmarad, mert nem igazán tehetséges programozók lévén piszkosul nincsen ötletük, mi mást is tehetnének – hiszen ők mindössze jóakaratú, de csak egy hathetes képzésen átesett műszaki értelmiségiek.

És a Frissen Irgalmatlanul Inkompetens IT-tanácsadó elkezd hibázni. Az ügyfelek elégedetlenek. Egy másik, újonnan feltűnő tehetséges programozó pedig elhappolja az üzletüket és a körforgás ismét kezdődik elölről.

Neveket említeni szükségtelen, a körforgás már több tucatszor lejátszódott. Az összes IT-szolgáltató cég előbb-utóbb a mohóság bűnébe esik és megpróbál a tehetséges emberek felvételi (és beilleszkedési) üteménél gyorsabban nőni. Ekkor pedig megjelennek az egymásra halmozott szabályok és eljárások, amelyek szükségképpen „konzisztens”, ha nem is kitűnő munkákat eredményeznek.

De a szabályok és az eljárások csak akkor alkalmazhatók sikeresen, ha minden klappol. Az elmúlt években számtalan „adatbázis-alapú honlap” tanácsadó cég ütötte fel fejét  és töltötte fel sorait gyorstalpalókon átpasszírozott totál kezdőkkel, akiknek éppen csak elmagyarázták az adatbázis-alapú honlapok készítésének 14 alapvető tudnivalóját („figyu, öcsi, itt egy select utasítás, építs belőle honlapot!”). Mostanra azonban a legtöbb dot-kom cég összeroskadt, már professzionális szintű GUI-programozásra, C++-tudásra és valódi számítástudományi ismeretekre van igény, és a csak a select utasításhoz értő srácok egyszerre túl meredeknek találják az áttérés ütemét és leszakadoznak. Próbálkoznának továbbra is, követnék a 17. fejezet adatbázisok normalizálásáról szóló szakaszát, ám az az Új Világban valamilyen rejtélyes oknál fogva már nem jön be. E cégek zseniális alapítói persze képesek alkalmazkodni az új világhoz: ők tehetséges, mindent megtanulni képes informatikus-tudósok, az általuk épített cégek azonban nem alkalmazkodóképesek, mert működésüket a tehetség helyett szabályzatokra alapozták, a szabályzatok viszont nem követik az új idők szelét.

Mi a történet tanulsága? A Módszertanoktól érdemes óvakodni. Mindenki eljuthat velük egy kiábrándító, de működő teljesítményszintre, a tehetségesebbek számára azonban kétségbeejtő korlátokat jelentenek. Számomra eléggé nyilvánvaló, hogy egy tehetséges séfet nem fog kielégíteni a McDonald's burgereinek készítése, éspedig éppen a McDonald's szabályai miatt. Akkor az IT-tanácsadók miért is tartják annyira nagyra a módszertanaikat? (Fogalmam sincs.)

És mit jelent mindez a Fog Creek számára? Nos, céljaink között sosem szerepelt a hatalmas tanácsadócéggé válás. Tanácsadást csupán egy cél érdekében vállalunk – hosszú távon nyereséges szoftvercég szeretnénk lenni, ezért szoftveres bevételeinket esetenként tanácsadással egészítjük ki. Amíg a szoftverből származó bevételek el nem érik a kiadásainkat, addig szükségünk is lesz erre. Ezt követően is fogunk tanácsadással foglalkozni, de akkor a megbízások kiválasztásában már nekünk is lesz szavunk, és koncentrálhatunk majd az elsősorban a mi szoftvereinket támogató megbízásokra. A szoftvereladás, mint az köztudott, eszméletlenül jól skálázható. Amikor egy újabb FogBUGZ-ügyfél bukkan fel, akkor már további költségek nélkül teszünk szert új bevételre.

Ennél is fontosabb az a megrögzött eltökéltség, hogy csak a legjobb embereket vegyük fel… Nekünk nem gond, ha megfelelő emberek hiányában kicsik maradunk (bár az általunk kínált hat hetes alapszabadság mellett nem nehéz új embereket találni). A növekedésnek pedig mindaddig megálljt parancsolunk, amíg az újonnan felvett emberek nem szívtak magukba a még utánuk következők tanításához és mentorálásához elegendő tudást.