Címlap » Hírek

Hírek

2014.06.08

Családi nap a 20-as jegyében

Családi nap a 20-as jegyében

A J&S Speed Kft. minden évben hagyományosan Pünkösd vasárnapján tartja családi napját, melyen összes kollegánk részt vesz párjukkal és gyermekeikkel együtt, valamint legfontosabb partnereink is meghívót kapnak családostul.

Mivel cégünk 2014-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, így a június 8-án, a Tatai Agostyáni út 91. sz. alatt található központi telephelyünkön megrendezett családi nap egyben 20. születésnapi bulink is volt.

A nap már reggel 8 órakor kezdetét vette a Tatai Atlétikai Center műfüves focipályáján, ahol kispályás labdarúgó bajnoksággal indult a program. A kollegákból felállított csapatok egészen 12 óráig rúgták a bőrt. Eközben az Agostyáni úton is elkezdődött a buli, 10 órától a kömlődi hegyháti Alajos Speciális Iskola és Kollégium bentlakásos gyermekeit láttuk vendégül: birtokban vették az ugrálóvárakat és egyéb játékeszközöket, kézműves foglalkozáson, arcfestésen vettek részt, valamint kisvonattal városnéző körutat tettek kollegáinkkal.

Délben kezdetét vette a gépjárművezetőink számára meghirdetett kamionos ügyességi verseny, a telephelyünkön kialakított ügyességi pályán kellett a versenyzőknek a lehető leggyorsabban és legkevesebb hibaponttal végigmenniük. 13 órától főző versenyen finomabbnál finomabb pörköltek készültek. A gyermekek körében nagy sikert aratott az ugrálóvárak mellett a habparti, a szumó, a rodeobika, az állatsimogató és a lufihajtogató bohóc. A felnőtteknek sem kellett unatkozniuk: a játékos családi vetélkedőn nemcsak a gyermekeknek akadt feladatuk, az anyukáknak-apukáknak olyan feladatokon kellett bizonyítaniuk, mint például a mobilhajító verseny. Hangos ováció mellett zajlott a kamionos csapatcsata, ahol a 3 férfi és 1 női J&S-es kollegából álló csapatoknak abroncsokat és palettákat kellett minél gyorsabban felrakodniuk egy tehergépjárműre, a hölgyeknek csavartornyot kellett építenie, majd a négyeseknek el is kellett húzniuk egy vontatót kötél segítségével. A csatában cégünk ügyvezetője, Czink József is részt vett.

Egész nap ökörsült, grillcsirke, kürtőskalács, péksütemények, fagylalt és salátabár várta az éhes vendégeket a rendezvénysátorban. A színpadon artista előadás, ugráló köteles bemutató, kangoo, tánc szórakoztatta a közönséget a délután folyamán, a nap két sztárvendége az Irigy Hónaljmirigy és a dumaszínházas Aranyosi Péter volt. A családi napon különleges csoportkép is készült: egy drón a magasból megörökítette a J&S logót formázó kollegákat.

A versenyek eredményhirdetése és a vicces nyereményeket felvonultató tombola után az este folyamán óriás tortával szülinapoztak a résztvevők, ahol a 20 éves cég mellett 4 kollegánk 10. jubileumát is megünnepeltük. A 20 órakor kezdődő fergeteges táncos bulit 22 órakor látványos meglepetés tűzijáték és görögtűz szakított meg, melyek stílusosan a sárga-kék színkombináció és a 20-as szám jegyében tündököltek, ezután pedig hajnalig tartott a mulatság az Elektron Banddel.

Kapcsolódó képek

Élő logót alkottak a J&S Speed Kft. munkatársai
Bisnode tanusitvany

Fuvarszervezés | Nemzetközi fuvarozó | Hazai fuvarozó | Logisztika | Kapcsolat | Ajánlatkérés

design: olier